Legújabb hírek, cikkek a DoclerWeb életében

Szerverhűtés másképp II.: folyadékhűtés és olajhűtés

Az előző posztban a megvalósult, költséghatékony hűtési megoldásokról beszéltünk. Kiderült, hogy az iparág szakértői abban sem egyeznek meg minden esetben, hogy az egyre alacsonyabb vagy az egyre magasabb hőmérséklet a cél: a Facebook Svédországba menekült egy kis "ingyenhidegért", miközben a Google kijelentette: őket a 35 fokos szerverterem sem hatja meg, legalább rövidnadrágban járhatnak dolgozni.

A szerverek alternatív hűtésére vonatkozó, jelenleg is zajló kísérletek, tesztek azonban még a lenge öltözetű munkatársaknál is érdekesebbek. Sőt, akár egy új szervertörténeti kort is létrehozhatnak az olyan megoldások, amik alig fogyasztanak energiát a mai állapotokhoz képest, miközben a gépek hőmérsékletét kellően alacsony szinten tartják.

Az egyik jelszó: folyadék a levegő helyett.

A levegő hűtése nem költséghatékony. Egy egész teremnyit kell lehűteni, keveredik egymással a hűtött és a felmelegített közeg, foglalkozni kell a porral. Másrészt alapvető az idegenkedésünk az ellen, hogy egy nyomtatott áramkört folyadékba merítsünk. Azonban ha arra gondolunk, hogy nem minden folyadék vezeti az elektromosságot, ráadásul ez a portól, lerakódástól is távol tartja az elektromos berendezéseket, meggondoljuk a dolgot. Lehet, hogy végig rosszul közelítettük meg a kérdést?

Ilyen folyadék alapú rendszer a Leeds University megoldása, ami akár 97 százalékkal lecsökkentheti a hűtési energiaigényt. Ami pontosan olyan jelentős, mint amilyennek hangzik.

Az először 2009-ben bemutatott Iceotope Platform nevű rendszer három különböző hűtőfolyadékot alkalmaz. Egy Iceotope rack általában 48 hot swap modulból épül fel - vagyis úgy lehet cserélni az egyes komponenseket, hogy közben a rendszert nem kell leállítani. Minden egyes komponens gyakorlatilag egy tartály, amit a 3M Novec nevű hűtőközegével töltenek fel, és ebbe helyezik a nyomtatott áramköröket, egyéb komponenseket. A Novec, amit előzőleg egyáltalán nem szükséges lehűteni, 20-szor gyorsabban vezeti el a hőt, mint a víz, ez biztosítja, hogy a szerver egyes részei mindig megfelelő hőmérsékletűek maradjanak.

Ezek után az egész rack szekrényt vízzel töltik fel, hogy a moduloktól az vezesse el a hőt. Egy harmadik hűtőfolyadék pedig a szekrény burkánál foglal helyet, hogy a rendszerből a hőcserélőn keresztül elvezesse a folyadékokkal kinyomott energiát.

Az egész rendszernek az egyetlen energiaigénye a szivattyú, ami a második és a harmadik hűtőközeget mozgatja. Ez a berendezés legfeljebb 80 Watt energiával működtethető a kutatók szerint. Ráadásul nincs zajterhelés, a rendszer csendes.

Egy másik megoldás, hogy a berendezéseket nem speciálisan erre a célra kifejlesztett folyadékba, hanem ásványi olajba merítik. Az Intel nagyjából egy éve kísérletezik a technológiával, és nemrég jutottak odáig, hogy kijelentették: elégedettek az eredményekkel, mind a hűtési, mind az üzemeltetési energiaigény lecsökkent a Green Revolution CarnotJet módszerével.

Az Intel elmondása szerint a hűtéshez szükséges többletenergia csupán 2-3 százalék körül alakult, vagyis az energia legnagyobb részét valóban a szerver üzemelésére fordították. Ez a szám általában 50-60 százalék között van a világ legtöbb adatközpontjában (vagyis 1 Watt energia mellé további 0,5-0,6 Watt energia szükséges ahhoz, hogy alacsony hőmérsékleten tartsák a rendszert), de a Google és a Facebook rendkívül hatékony rendszerei is legfeljebb 10-20 százalékra tudják csökkenteni ezt az értéket.

Nem is beszélve arról, hogy az olajjal való hűtés alapvetően olcsó. Úgy tűnik tehát, hogy az egyik legfontosabb gyártó alkalmazza majd a technológiát szélesebb körben is, így lehetséges, hogy a szerverhűtés egy új korszakba lép az elkövetkező évtizedben.

FORRÁS

http://gigaom.com/2013/04/15/liquid-server-cooling-gains-a-few-more-backers-and-enterprises-could-follow/
http://www.tomshardware.com/news/Server-Cooling-Hardware-mineral-oil,17348.html
http://www.geek.com/chips/leeds-universtiy-submerges-a-server-in-liquid-cuts-cooling-costs-97-percent-1541314/
http://www.tomshardware.com/news/DigiTimes-Cooling-Server-laptop,23366.html
http://www.google.com/about/datacenters/efficiency/internal/

« Vissza az előző oldalra

szerverterem hűtés energia